Váltás nagyobb betűméretre:  A

Nagyobb biztonság Európa útjain

Európa közútjain évente körülbelül 1,2 millió baleset történik, ezeknek mintegy negyvenezer halálos áldozata és további 1,7 millió sérültje van. A balesetet szenvedők közül sokan nincsenek abban az állapotban, hogy telefonáljanak, de még az esetleges szemtanúk sem mindig tudnak segíteni. Ezt a problémát oldaná meg, ha az autó magától hívna segítséget - bármilyen utópisztikusnak tűnik is, pontosan ezt készül megvalósítani az Európai Unió eCall kezdeményezése.

Az eCall rendszertől a halálos áldozatok számának 5-10 %-os csökkenését várják, azaz több ezer ember életének megmentését. Az eCall olyan vészhívást takar, melyet egyfelől a vezető, vagy az utasok kezdeményeznek a járműbe beépített eCall gomb megnyomásával, vagy, abban az esetben, ha ők nem képesek erre, automatikusan maga a jármű.

  

Aktiválás után az eszköz egy 112-es hanghívást hoz létre, miközben közvetlenül megküldi az adatokat az illetékes közbiztonsági válaszhelyre vagy a hatóságilag engedélyezett magánállomásra. Az olyan adatok, mint például a gps-koordináták, az irány és a jármű azonosítója akkor is eljutnak a riasztási központba, ha a sérült eszméletlen. Mivel a balesetet másodperceken belül észlelik és a pontos helyét is ismerik, a mentési csapatok, a rendőrség, a forgalomirányítási központok és a járművontatással foglalkozó vállalatok gyorsan értesülnek az esetről.
A forgalomba helyezendő új járművek tervezett eCall-kompatibilitása, ha késéssel is, de megvalósulni látszik. A rendszer eddigi aláírói: Ausztria, Ciprus, Csehország, Észtország, Finnország, Németország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Portugália, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Hollandia, Svédország, Izland, Norvégia és Svájc. Magyarország azon kevesek között van, akik még nem csatlakoztak, de Lengyelországgal és Bulgáriával együtt hazánk is jelezte már szándékát a megállapodás mielőbbi aláírására.
A rendszer EU-szintű teljes kiépülésének új határideje 2014.




Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/ECall  *   http://www.esafetysupport.org/  *   http://ec.europa.eu/information_society/activities/esafety/ecall/index_en.htm http://ec.europa.eu/information_society/activities/intelligentcar/technologies/tech_07/index_en.htm  *   http://www.esafetysupport.org/en/ecall_toolbox/ http://techline.hu/it_vilag/20070828_ecall.aspx  *   http://www.qualcomm.com/common/documents/white_papers/eCall.pdf http://www.gsmeurope.org/documents/positions/2009/GSMA_Europe_Position_Paper_eCall.pdf  *   http://www.ecall.fi/indexe.html http://www1.adac.de/Verkehr/sicher_unterwegs/ecall/presse/default.asp?TL=2  *   http://www.theinquirer.net/inquirer/news/1593620/uk-shuns-ecall-life-saver http://ec.europa.eu/information_society/activities/esafety/doc/ecall/faq.pdf http://ec.europa.eu/magyarorszag/press_room/press_releases/20100504_ujabb_tagallomok_vezetik_be_a_
gepjarmuvekben_alkalmazando_segelyhivorendszert_hu.htm http://www.esafetysupport.org/en/news/european_commission_wants_ecall_on_european_roads_by_2014.htm  *   http://www.ecall.fi/eCall_status_11April2007.pdf http://www.dolphin-technologies.com/upload/images/news/eCall.jpg  *   http://www.wireless-mag.com/assets/0/140/74171/cf9aa610-b4e8-4f29-84a9-42d6ce32ebec.jpg  *   http://www.octotelematics.com/upload/images/news/306171249797341862881224146477761303193651097449n.jpg http://www1.adac.de/Verkehr/sicher_unterwegs/ecall/ecall_fzg/default.asp?ComponentID=174606&SourcePageID=173441